2021. május 31., hétfő

Yiddis Blues vhs klezmer film - Jelenlegi ára: 600 Ft


színes, magyar dokumentumfilm, 84 perc, 2004 
Leírás
A Budapest Klezmer Band 2001 májusában CD felvételt készít a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen a Magyar Rádió hármas stúdiójában. A Jávori Ferenc, Fegya által komponált Klezmer Suite-et játsszák a zenészek. A Klezmer Band a CD kiadásával ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját. Itt kezdődik a film. Mindannyian kitűnő zenészek, egymásért, a zenekarért, a zene öröméért játszanak együtt. A forgatások a Magyar Rádióban kezdődtek, és 2004 májusában fejeződtek be. Három év alatt számtalan helyszínen és szituációban volt velük együtt a stáb, és ezalatt több, mint 60 óra felvétel készült. A kamera koncertről koncertre kísérte a csapatot. Eközben riportok, beszélgetések formális és informális szituációk rögzítésének végeláthatatlan sorozata kezdődött meg. "A Budapest Klezmer Band befogadta a stábot, szinte zenekari tagként viszonyultak hozzánk. Élmény volt velük lenni, hallgatni és látni őket munka közben és otthon. 2001. 09. 11. Az ideálisnak tűnő felszín alól feszültségek kerültek elő. Ezeknek az együttes számára sorsfordító konfliktusoknak a kipattanásánál és megoldódásánál is jelen volt a kamera. Mindeközben emberi sorsok, történetek tárultak fel, ezeknek a pontos rögzítése volt számunkra a legnagyobb és legszebb feladat. " Így lettek egy zenés dokumentum filmben a Budapest Klezmer Band tagjai olyan szereplők, akik az általuk megélt és megszenvedett igazságot hitelesen tudták felmutatni.
Bemutató dátuma:  2004. december 9.  (Forgalmazó: Mokép)
Stáblista:
rendező:  
Nagy Ernő
 
Péterffy András
 
 
szereplő:  
 
 
Jávori Ferenc
 
Gazda Bence
 
Kohán István
 
Tamás Gábor
 
Nagy Anna
 
Kiss Gábor
 
Végh Balázs
 
Bíró Eszter
A képen látható állapotban..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... .....


Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-05-31 19:09 .

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése