2021. február 28., vasárnap

Raj Tamás - Magyar zsidó almanach 1996/97 - Jelenlegi ára: 990 Ft

A könyv megvásárlása után automatikus e-mailt küldünk a részletekkel!
az első pár lap enyhén megtört
"Ehhez a könyvhöz nem kell előszó. Ez a könyv beszélni fog önmagáért" - így kezdte mondandóját Patai József, amikor századunk elején, 1911-ben útjára bocsátotta a magyar Zsidó Almanachot, amely valóban korának, a magyar szecessziónak egyik kiemelkedő alkotása lett. mi ezt a hagyományt szeetnénk megújítani századunk alkonyán, a legjobb magyar zsidó (vagy bibliai és zsidó témával foglalkozó magyar) írók és művészek közreműködésével.
Hű tükrét szeretnénk adni - ahogyan annak idején a korabeli szerkesztő írta - "a zsidőság sokoldalú és sokszínű szellemi életének". Könyvünk kalendáriumszerűen az 5757. zsidó esztendő ünnepeit a magyar hónapok sorrendjében mutatja be, s ezekhez hangulatilag odaillő bibliai vagy vallási gondolatokat, s főként irodalmi, művészeti alkotásokat fűztünk. Reméljük, hogy évezetes olvasmányt és művészi élményt tudunk vele nyújtani minden érdeklődőnek, minden könyvszeető, magyarul olvasó embernek.
"Lassan letudjuk ezt a századot" - írja köszöntőjében Kertész Ákos. "Reménnyel és szorongva várjuk a következőt, amelyben talán fölragyog az igazság, amit a Kinyilatkoztatás óta tud, csak el-elfelejt az emberiség, hogy ... amíg ember él a földön, mindig lesz tanulnivalója egyiknek a másiktól. "


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-02-28 22:16 .

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése